Adja adója 1 %-át az

Orvosi
Rehabilitációért
Alapítványnak



tovább...
Pályázatok


Akadálymentes verzió
Térkép parkoláshoz és dohányzáshoz
az intézet területén
Untitled Document

40 éve alakult meg az OORI - Jubileumi Tudományos Ülés és Nyugdíjas Találkozó

Intézetünk 40 éves megalakulása alkalmából 2015. december 1-én Jubileumi Tudományos Ülést szerveztünk. Ezen az ünnepi ülésen Prof. Dr. Kullmann Lajos és Dr. Dénes Zoltán emlékezett vissza az elmúlt 40 évre. Dr. Cserháti Péter a volt munkatársak által készített videó összeállítás levetítésével tisztelgett Prof. Dr. Hevér Ödön, volt laboratóriumi főorvos, MTA tag emléke előtt, aki ebben az évben lett volna 90 éves.
Először került sor a Borsay János emlékplakettek átadására, melyet az idén Dr. Boda Andor és Dr. Mogánné Tölgyesy Szilvia vehettek át az OORI első főigazgatója családjának képviselőjétől. Dr. Cserháti Péter ezt követően külön köszöntötte az OORI-ban idén már 50. éve dolgozó Kéménczy Jánosnét, Magdit is. A Kegyeleti Emlékfal új tábláinak leleplezésével pedig azokra a halottainkra emlékeztünk, akik az első tábla kihelyezése óta hunytak el, és mint vezetők vagy dolgozók, megbecsült munkájuk révén hosszabb ideig járultak hozzá az OORI munkájához, fejlődéséhez. Volt munkatársaik rájuk való megemlékezéseit a mellékelt írás tartalmazza.

Ezt követően az együttlét a nyugdíjasok idén már második találkozójával folytatódott az ebédlőben. A megjelent kollégák körében a Döbrentey Ildikó – Levente Péter író-színész házaspár beszélt életükről, sikereikről és megpróbáltatásaikról. Ezek őszinte és művészi megosztásával számos olyan kortárs dolgozónk szemébe csaltak öröm- illetve bánatkönnyeket, akik eddig elsősorban mint Móka Mikire illetve az Égből pottyant mesék szerzőjére emlékeztek rájuk.

A szép és méltó ünnep minden szervezőjének köszönjük munkáját!

A Kegyeleti Emlékfal új tábláin feltüntetett munkatársaink



<

>