Adja adója 1 %-át az

Orvosi
Rehabilitációért
Alapítványnak



tovább...
Pályázatok


Akadálymentes verzió
Térkép parkoláshoz és dohányzáshoz
az intézet területén

Beszámoló az Európai Rehabilitációs Társaság (ESPRM) 21. Kongresszusáról

2018. május 1-6 között Litvánia fővárosa, Vilnius adott helyet az Európai Rehabilitációs Társaság (European Society of Physical and Rehabilitation Medicine) által kétévente megrendezésre kerülő Európai Kongresszusnak. A konferencia a rehabilitáció jelentős témáiban szervezett előadásokon kívül helyet adott a European School of Vilnius két nyelvű, szakvizsga előtt álló orvosok részére rendezett “nyári iskolájának” is. Ez idén először került megrendezésre a marseille-i és a syracusai kurzusok mintájára, amelyekre egyébként a magyar kollégáknak is évek óta lehetőségük van kiutazni. A több száz előadás párhuzamosan 8 teremben zajlott. Nagy érdeklődés övezte és a három önálló szekció mellett a stroke-szekcióban is helyet kapott a robotika felhasználása a rehabilitációban. Ugyancsak több szekció foglalkozott a traumás agysérültek és a gerincvelősérültek rehabilitációjával. Külön szekcióban foglalkoztak a post-polio szindrómás betegek ellátásával is. A fentieket változatos témákban kiegészítették a különböző workshopok (például manuálterápia, EMG, ortopéd cipők stroke-os betegeknél, lökéshullám terápia gyakorlat, ízületi szúrástechnika, sikeres betegedukációs programok bemutatása stroke-os és gerincvelősérült betegek és családtagjaik támogatására), melyeken kisebb, 30 fő körüli létszámban lehetett részt venni. A szünetekben a poszter-szekcióban több száz e-poszter közül lehetett válogatni. A kávészünetekben lehetőség nyílt könyvvásárlásra és a több, mint 25 kiállító cég termékeinek és legújabb technológiáinak megtekintésére és kipróbálására.

A magyarok három különböző budapesti kórházból 11 résztvevővel érkeztek Vilniusba, ebből nyolcan az OORI-ból.
A négy magyar előadás a következő volt:
1. Fazekas G, Antunes F, Negrini S, Barotsis N, Schwarzkopf S, Winkelmann A, Varela-Donoso E, Christodoulou N. Presentation of published and ongoing “Physical and Rehabilitation Medicine practice, Evidence Based Position Papers” – The European position: Persons with pain. 21st European Congress of Physical and Rehabilitation Medicine, 1-6 May 2018, Vilnius, Lithuania
2. Masát O: Dance-Movement-Rhythm therapy in neurorehabilitation in Hungary.
3. Kun T, (Aix Marseille University): A unit of sports medicine in a rehabilitation center
4. Forián Szabó Mihály: Social Services for People with Disabilities in Hungary

A három magyar poszter:
1.Fazekas G, Pilissy T, Tóth A, Sobják A, Rosenthal R, Sonntag F, Mayer P, Panek P. User involvement in the development of an intelligent assistive toilet system for people with disabilities. 21st European Congress of Physical and Rehabilitation Medicine, 1-6 May 2018, Vilnius, Lithuania
2. Papp E, Toth A, Szel I, Denes Z, Fazekas G. Experiences of the goal setting meetings at an in-patient stroke rehabilitation department. 21st European Congress of Physical and Rehabilitation Medicine, 1-6 May 2018, Vilnius, Lithuania
3. Boros E, Miklódy-Trásy E: Comparison of measurement methods to evaluate the effectiveness of lymphoedema rehabilitation

Az utóbbi posztert a zsűri beválasztotta a legjobb 40-be, így a szerző azt röviden ismertethette is. Ezen kívül az OORI három tagja részt vett üléselnöki, moderátori illetve zsűritagi tevékenységben is.

A 6 napos rendezvény lehetőséget adott a legaktívabb kutatási irányok és legújabb ismeretek elsajátítása mellett a nemzetközi kapcsolatok építésére is, melyet a szervezők a számos fakultatív program lehetőséggel, közös ebédekkel és az esti fogadásokkal is elősegítettek. Összességében egy hasznos és jó atmoszférájú kongresszuson tölthettük el ezt a 6 napot Vilnius gyönyörű városában.





<

>