Adja adója 1 %-át az

Orvosi
Rehabilitációért
Alapítványnak



tovább...
Pályázatok


Akadálymentes verzió
Térkép parkoláshoz és dohányzáshoz
az intézet területén
Untitled Document

Nemzetközi kutatók az OORI-ban

Július 22-25. között Budapesten rendezték meg  első alkalommal a X. Progress In Motor Control c. nemzetközi konferenciát. A 36  országból, köztük nagy számban a tengerentúlról (USA, Kanada, Mexikó, Chile, Brazília, Tajvan, India, Japán, Irán, Izrael, Ausztrália) érkezett kutatók ismertették és megvitatták legújabb eredményeiket, amelyeket a motoros rendszer elvi alapjainak, neurofiziológiájának, károsodásának és az így kialakult állapotok (pl. gerincvelői harántbénulás) kezelésének, rehabilitációjának kutatásával értek el.

Intézetünk főigazgatója a tudományos szervezőbizottság tagjaként a megnyitón köszöntötte a nemzetközi résztvevőket. Az OORI-ban folyó tudományos munka bemutatását három, több szerzős poszter bemutatásával fiatal kollégáink, dr. Tavaszi Ibolya, dr. Tarjányi Szilvia és Vámos Tibor végezték, akiknek ez úton is gratulálunk!

A kongresszus első napján az érdeklődők látogatás keretében megismerkedhettek az OORI-ban folyó gyógyító tevékenységgel. Ennek keretében jártak a Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztályán valamint a sport-, hidro- és ergoterápiás részlegeken. Továbbá megtekintették futó kutatási projektjeinket, a funkcionális elektromos stimuláció (FES) alkalmazását elsősorban gerincvelősérültek kerékpározása során, a stringdrive meghajtás felhasználását, valamint a Cosmosys projekt keretében vizsgált robotasszisztált rehabilitációt stroke betegeken.

Ez úton is köszönjük érintett munkatársainknak a szervezést, előkészítést, hogy a nagy hőség és a délutáni időpont ellenére minden területen aktív munkát, érdekes tevékenységet tudtunk bemutatni!





<

>